Harcra edz az élet,
Hogy kibírjuk azt a sok évet,
Mit ránk szabott a sors.

Mert bírni kell, hisz ajándék.
Nem csak egy gáláns szándék…

Na de…!

Nem lenne a nevem Sára,
Ha nem érne el a küzdés árnya,
Ha nem éreznék minden napban éltető fényt,
Ha figyelmen kívül hagynám a boldog reményt…
Hisz mondják: „Ember küzdj és bízva bízzál!”
Ne vonakodj, s ne huzakodjál!
Mindig lásd meg a nemes célt,
Aminek el kell jönni, az most elért.
Ne hadakozz, csak ismerd el…
Én megtaláltam a célt…
És nem adom fel!

Hova tűnt a szemből az a sok könnycsepp,
miben a nap képmását látva elmereng?
Hova tűnt az arcról az a mély rovás,
melyben úgy szalad az idő, mint a vízfolyás?
S hova tűnt el az a hang, az a kép…
S hova tűnt vele a messzeség?

A múlt - melybe most a perc képet ír -
feljajdul, magába roskad, és sír.
Mélán poroszkál burkában az agysejt,
hol kusza utakon az emlék még álmokat rejt.
De elkúszik már lassan az élet, s vele minden…
Rakott rokolyám, kiskabát, s alatta hófehér ingem…

Kincses sziget

Kincset találtam a szerelem szigetén,
Egy viszontagságos hajótörés éjjelén.
Lábad nyomát keresem a homokban,
Kutatom lényed minden porcikáját a romokban.
Hol vagy? Nem talállak.
Félelem és hideg csönd a válasz.
Hol vagy? Kiáltom.
Maró sötét kín a magányom.

Kincsem elásom mélyen a föld alá,
Nehéz súlyos köveket helyezek reá.
Elrejtem mélyen, ne találja senki,
Ha a pokol tornácán magába szív a semmi.
Hol vagy? Nem talállak.
Félelem és hideg csönd a válasz.
Hol vagy? Kiáltom.
Maró sötét kín a magányom.